25.02.2008.

BELFAST BOMBE(E)RS

BREAKING NEWS

Jennifer Lopez világra hozta ikreit... Liam Neeson benézett a belfasti színház egyik különleges bemutatójára... Alakul az új rajzfilm adaptáció Hollywood-ban - összeállt a G.I. Joe szereplőgárdája... És persze az újragondolt 3D-s Vukról se feledkezzünk meg (már előre félek tőle)... Újabb könyvön vagyok túl - Daniel Keyes: Virágot Algernon-nak...

Tudom, hogy kissé ciki, de már harmadszor koptattuk Belfast utcáit, amikor kissé közelebbről is megismerkedtünk a várossal. Az első két alkalommal roppant egyszerű, de számunkra annál nemesb' céllal vettük be a város falait: shoppingoltunk. Így aztán mikor végre közelebbről is szemügyre vettük Belfast legellentmondásosabb utcáit, a Falls Road-ot és Shankill Road-ot, már kivülről fújtuk a bevásárlóközpontok paramétereit: hol, mit, mennyiért, és mekkora az OFF. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az egy napi fizetésemből felöltöztem: cipő, nadrág, hosszúfölső, poló, öt pár zokni a hétköznapokra (Monday, Tuesday... Friday felirattal - csakhogy tudjam merre hány méter), és 3 db alsó. Hihetetlen. Na, gyorsan tovább, még mielőtt mélyebb vízekre tévednék...

Minden értelemben! ;o)

A Newcastle és Belfast közötti 40 mérföldet (60 km-t), szűk egy óra alatt és 2 és fél fontért (850 forintért) tudtuk le. Mondhatni: "a hülyének is megéri, hát még nekünk". Nem egy világváros és nem is a népek olvasztótégelye, bár a harmadik útunk alkalmával belefutottunk egy magyarul egészen jól beszélő nemzetiségibe. Parkolóőr volt a szentem, nem sok pénzért, de eléldegélt valahogy az észak-ír fővárosban. A várost 2-300 ezren lakják.

A belvárost 4-5 utcában össze lehet foglalni, és nagyjából 1 óra alatt be is lehet járni. Városháza, operaház, belfasti-ferde-toronyóra (lánc nélkül), városnéző óriáskerék és még egy-két nevezetesebb kocsma és szoboregyüttes, na meg a bevásárló utca számtalan hasznos és haszontalan üzlettel. A központi buszpályaudvarról 10 perc alatt könnyen és gyalogosan is elérhető. Érdekes, de ötletes dolog, hogy a buszpályaudvart egy épületben helyezték el a vasútállomással. Nem rossz. És a peronra csak azok léphetnek be, akiknek van menetjegyük.

Már régóta szemezgettünk az emeletes városnéző busszal (ennél jobban csak a Belfast Eye vonzott engem), így aztán tényleg mély és jóleső érzéssel foglaltuk el helyünket a busz nyitott részén.

Amint elindultunk, az érzés átadta helyét a csontig hatoló, hideg szélnek. Gondolhattuk volna: Belfast, február idusa, kabriobusz. Most már mindegy - igyekeztünk jó képet vágni hozzá.

Ami nem is volt olyan nehéz, hiszen a idegenvezetőnk csak úgy durrogtatta a poénokat - az arcunkra fagyott mosoly mellé másnapra még egy kis izomláz is társult hastájékon.

A második néznivaló a Titanic-negyed lett volna. Az első a belfasti-ferde-torony-óra volt, amiről a céltalanul bámészkodók le is maradtak. "Hol? - Ott volt." A kikötői öbölben viszont apály volt, így aztán a kiállítás zárva volt. A viccet félre téve: a tárlat tényleg zárva volt, a hideg miatt, de különben sem egy akkora durranás, hogy ott órákat lehessen nézelődni. (Akkor már inkább az IKEA, ami pár hónapja nyílott meg itt, Észak-Írországban. A "guide" el is sütött egy poént, hogy ha valakinek kedve van egy lapokra szerelt szekrénysort venni, akkor szálljon le nyugodtan, visszafelé felvesszük. Ígéretes lehetőség, de most inkább kihagyjuk. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy ez a skandináv-szereld-össze-magad bútorstílus, itt, a szigetországban mennyire lesz sikeres.)

A Titanic-os sztorizgatás mellé egy anekdóta és egy igaz történet is társul még. Anno, amikor az építőket felelősségre vonták a katasztrófa miatt, ők a következőket mondták: "A hajó a miénk - elismerjük. De a jéghegyhez semmi közünk." Aztán a katasztrófa után a hajógyári munkások annyi kisfát ültettek a kikötő mellé, ahány áldozata volt a szerencsétlenségnek. Időközben szép kis erdővé serdültek a facsemeték...

Jah! És van egy igen hangzatos nevű, távolkeleti finomságokat kínáló étterem is. Neve roppant egyszerű és jól csengő: THAItanic. A információs boltokban pedig ott virítanak a polók, rajta a felirattal: TITANIC, built in Belfast. (Szerintem poénos, de ők komolyan gondolhatják.)

Ha jól számoltam, akkor a harmadik nevezetesebb állomás a belfasti sportcsarnok volt, ami többnyire jégcsarnokként működött. Új épület volt - a kibékülés jegyében született, akárcsak a jégkorongcsapat.

A '90 évek vége felé a város nagyjai összedugták a fejüket, hogy kellene egy sportcsarnok és egy csapat is, ami mindkét fél igényeit kielégíti. Természetesen a katolikusokét és protestánsokét is. Kellett egy sportág, ami mindenkinek új, ami kellően harcias, ami eléggé összekovácsolja az itt élőket. Így született meg a jégkorong Belfastban. Eddig síma ügy. A csapatnév elfogadtatásával azonban volt egy kis ramazuri. Többen ugyanis a "Belfast Bombers"-t szerették volna ajkukra venni, miközben az aktuális ellenfelet éppen a jégbe döngölik honfitársaik. Ez a név nagyjából, ha igen távolról nézzük a jelentését, annyit tesz: Belfasti Bombázók. Ha viszont közelebbről is megvizsgáljuk - leesik a tantusz: Belfasti Robbantgatók. (Ezek hülyék!) Stílusos, de nagyjából úgy hangzik, mint otthon a Matuska Szilveszter Vegyipari Szakközépiskola. Szerencsére győzött a józan ész, és megszülettek a Belfasti Óriások. Az persze más kérdés, hogy a jégkorong nézettsége és színvonala, meg sem közelíti a rugbiét, vagy a fociét.

Időközben elszáguldottunk újabb nevezetes helyszínek mellett. Az egyik gyárépületben az "air conditioner"-t (klimatizáló berendezést), röviden "éjszi"-t (A/C) találták fel - még ilyet, klíma ide a legfinomabb időjárásjelentésekben is csak "fagyos oldal"-ank nevezett területre, ahol ha összefogjuk a kóbor pluszokat, akkor is csak 10 fokot tudunk összehozni?!

Egy másik rendelőben pedig a defibrilátort fedezték fel. Ezt még nem próbáltam soha, de a klím egészen okos szerkezet, különösen ha egy hölgyemény arra kíváncsi, hogyan kerülhet kínos szituba a melltartót nélkülözve...

Mellesleg van egy kórház itt Belfastban, ahol 20 évvel ezelőtt még a legjobb ortopéd sebészeti kiképzés folyt. Ugyanis az országban zajló robbantgatások következtében a legkülönfélébb és ugyanakkor legborzalmasabb sebesülések és csonkítások keletkeztek. És az ortopéd orvosok krémje, szerte a világból, ide járt továbbképzésre.

Furcsa dolog lehetett ez a robbantgatós időszak - és persze értelmetlen is. Egyik este egy katolikus buszt vagy taxist robbantottak fel; a másik este pedig egy protestáns repült a levegőbe. Aztán bomba robbant egy katolikus esküvőn, majd egy protestáns sporteseményen. Érthetetlen. Mindeközben Belfastban állomásozott a britt hadsereg egy-két különleges zászlóalja is. Amolyan békefenntartói feladattal. Nem sok sikerrel - 2007 őszén végleg elhagyták az országot. Hasonló, sikeresnek csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető, eredménnyel dolgozott a rendőrség is.

Van itt Belfastban egy lakóépület. Furcsán kilóg a sorból, ugyanis nem a városi egységet (egyhangúságot) hangsúlyozó vörös téglaépület, és a két-három szintes magasságot is jócskán meghaladja. Amolyan kis toronyház. Illetve tűztorony. A város legmagasabb épülete. A rendőrség ezt az erősségét próbálta meglovagolni. Nem nagyon jött össze nekik. Miután a Belfasti Rendőrség beköltözött a legmagasabb emeletre, az épületben nap mint nap lángoltak fel a különböző fajtájú lakástüzek, veszélyeztetve ezzel az ott élők és persze a rendőrök testi épségé is. Katolikus és protestáns egyaránt gyújtogatott - ebben legalább egyetértettek. Így aztán a rendőrök ama elképzelése, hogy "innen aztán szemmel tarthatjuk a gaz robbantgatókat", hamar dugába dőlt.

Csak zárójelben jegyzem meg, gyorsan még mielőtt elfelejteném, hogy van egy-két film, amely ezt az ellentétet próbálja vászonra tűzni. Több-kevesebb sikerrel. Itt van mindjárt a Jack Ryan-es sorozat egyik része, a "Férfias játékok" Harrison Ford-dal. Volt még az "Időzített bomba" Jeff Bridges-szel és Tommy Lee Jones-szal, és ne feledkezzünk meg "Az apám nevében" című alkotásról sem a nagyszerű (2 oscar-díjas) Daniel Day-Lewis-szal...

Aztán van még a városban piac is, ahol minden kapható: a friss baracktól kezdve a legújabb papírvastagságú laptopon keresztül a házi vasolvasztó kohóig. Az idegenvezető szavaival élve: "Itt minden fellelhető a tűtől egészen a vasmacskáig".

Láthattuk még a városi bíróságot is a vele szemben lévő börtönnel együtt - persze csak kívülről. Amit viszont nem láttunk, még kívülről sem, az a két épületet összekötő aluljáró, ami több méterrel a föld alatt húzódott. És nem hallhattuk a bíró szájából azt a jól csengő mondatot sem, hogy "Kísérjék le az elítéltet!". A rosszfiúkat itt ugyanis, nem rakták rabomobilba, és még csak nem is kísérgették az utcán, hanem nemes egyszerűséggel levezették az alagútba, és amikor legközelebb felszínre ért, akkor már a rács mögött találta magát.

Vetettünk még pillantást egy egészen kicsinek mondható iskolára, illetve kollégiumra is. Ebben próbáltak meg férfit faragni C. S. Lewis-ból és fivéreiből. Ha valaki nem tudná, ő írta a Narnia krónikáját. Az oroszlán, a boszorkány és a ruhás szekrény az első kötet.

Miután átszeltük az UTCÁKAT (Shankill Road és Falls Road) - ahol még mindig rossz szemmel néznek az idegenekre és azt a bizonyos középső ujjukat sem voltak restek mutogatni nekünk -, lassan útunk vége felé közeledtünk. Még vetettünk egy röpke pillantást a Queen's University-re és a Botanikus Kertre, dobott a "Hop On - Hop Off" busz egy-két éles kanyart, és máris a végállomáson szorongattuk átfagyott kezünkben a forró kávéspoharat.

A Belfast Eye-ról csak annyit, hogy a londoni városnéző kerék kistestvére. Jónak jó, de nem az igazi. Ha választani kellene, akkor a britt mellett tenném le a voksom. Egyrészt, mert magasabb. Másrészt, mert Londonban van mit látni - itt sajnos nem annyira.